A halmazelmélet eredeti, un. „naiv” álláspontja szerint egy halmaz elemei bármiféle „dolgok” lehetnek. Már az időszakban kialakultak a halmazelmélet kezdeti megállapításai:
1. Egy halmazt egyértelműen meghatároznak az elemei.
2. Két halmaz akkor és csak akkor azonos, ha elemeik ugyanazok.
3. Egy halmazban egy dolog legfeljebb egyszer szerepelhet elemként.
4. Egy halmazt végesnek mondunk, ha elemei számát egy természetes számmal meg lehet adni.
5. Üres halmaznak mondjuk azt a halmazt, amelynek egyetlen dolog sem eleme. Az üres halmaz jele: ∅ ={}.
A halmazelméletben bevezették a halmaz részhalmaza fogalmát. Megfogalmazódtak a halmazműveletek (unió, metszet, különbség, halmazok direkt szorzata, stb.) és az egyes műveletek tulajdonságai.
Az első generációs robotok az 1960-as években jelentek meg, és egyszerű, például tárgyak mozgatásával kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Ezeknek a robotoknak még nem voltak érzékelőik, így még nem tudtak a környezetük jellemzőire, változásaira reagálni. A második generációs robotok az 1970-es évekre jellemzőek, és ezek a robotok már érzékelőkkel lettek felszerelve.
Az érzékelők, más néven szenzorok teszik lehetővé azt, hogy a robot érzékelje a környezetét, és az információk kiértékelése alapján döntéseket hozhasson, más-más cselekvéseket hajthasson végre.
A harmadik generációs robotok már igen fejlettek, nemcsak szenzorokkal rendelkeznek, hanem sokkal okosabbak, mint az elődeik. Akár a korábbi tapasztalataik alapján is képesek tanulni (gépi tanulás), szabályszerűségeket megállapítani. Azt, hogy ilyen bonyolult feladatokra is képessé váltak a robotok, a mesterséges intelligencia területén elvégzett kutatások tették lehetővé.
Algoritmus. Ez nem más, mint a feladat megoldásához szükséges elemi utasítások sorozata.
Ebben az algoritmusban egyszerű tevékenységek, utasítások sorozatát írtuk le, amelyek egymás után hajtódnak végre. Ezt más néven szekvenciának nevezzük.
Az algoritmust kezdetben szövegesen, mondatszerű leírással adjuk meg. Az algoritmusokat nagyon gyakran grafikusan, folyamatábra segítségével is le szokták írni.
A kódolás művelete azt jelenti, hogy az algoritmust egy programozási nyelv szabályai, a rendelkezésre álló utasítások szerint átfogalmazzuk.
A kódolás eredménye az adott programozási nyelven megfogalmazott program. Az így előállt programot már meg lehet próbálni végrehajtani, más néven futtatni.
A kódolás nem teljesen ugyanazt jelenti, mint a programozás. A programozás egy összetett folyamat. Nemcsak a kódolási tevékenységet foglalja magában, hanem sok más tevékenységet is: a megoldandó feladat precíz leírását (specifikálását), algoritmizálást, tesztelést, hibajavítást, a program továbbfejlesztését és így tovább.
A blokkprogramozási környezetek között találunk olyanokat, amelyeknek van letölthető, számítógépre telepíthető változatuk, vagy önálló alkalmazásként használhatók okostelefonon/tableten, de sok esetben nem is szükséges telepítenünk az alkalmazást, mert online módon, böngészőprogramban is használhatjuk azt. Egyes környezetek pedig többfajta lehetőséget is biztosítanak a felsoroltak közül, vagyis akár telepíthetőek is, de böngészőprogramban is használhatóak.
A blokkprogramozási környezetek felületében közös, hogy a programot egy munkaterületen vagy kódterületen kell összeállítani a különböző blokkokból. A blokkok kategóriák szerint csoportosítva vannak. A képernyőn megjelenő szereplő kinézetét testre lehet szabni, vagy úgy, hogy mi rajzolunk meg egy alakot, vagy úgy is, hogy felhasználunk egy már létezőt. Szintén beállíthatjuk azt, hogy a háttérben milyen kép legyen elhelyezve. Az összeállított programot le tudjuk futtatni, és akár meg is tudjuk állítani.
Egy síkidomot középpontosan szimmetrikusnak nevezünk, ha létezik olyan pont, melyre tükrözve önmagát kapjuk. Ezt a pontot az alakzat szimmetriaközéppontjának nevezzük.
