A morze-kód Samuel Morse-ról, az elektromágneses távíró egyik feltalálójáról kapta a nevét.
A távíró olyan távolsági kommunikációs rendszer, ahol az üzenetet kódokkal küldik el, nem pedig az üzenet fizikai cseréjével (távírat, levelezőlap vagy sms). Ez egy olyan kommunikációs forma, amelyben jelként használják a betűket és számokat.
A morze-kód egy módja annak, hogy csak elektromos impulzusokkal és a köztük lévő csenddel közöljenek üzeneteket. Az 1840-es évektől a 20. század végéig használták, és feltalálása teljesen megváltoztatta a távolsági kommunikációt.
A Morse-kódban két hangot vagy jelet használnak, amelyeket pontként és kötőjelként írnak fel. A kötőjel hosszabb hang, a pontok pedig nagyon rövid hangok.
Az ábécé minden betűjét pontok és kötőjelek sorozata alkotja. Nincs különbség a kis- és nagybetűk között, nincsenek ékezetes betűk. A gondolatjel hossza háromszorosa a ponténak.
A könnyebbé tétel érdekében a Morse-kódot úgy alakították ki, hogy az ábécé leggyakrabban használt betűiben legyen a legkevesebb pont és kötőjel. Például az E betű egyetlen pont.
A Morse-féle ABC hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, melynek nemzetközi használata 1999 végén szűnt meg végleg. A ma használt Morse-kód azonban nagyon különbözik attól a Morse-kódtól, amelyet eredetileg Samuel Morse és Alfred Vail fejlesztett ki.
Az SOS vészjelzés az egyik legismertebb morzejel. Ez három pont, majd három kötőjel, majd ismét három pont.
A morze-kód hangokkal vagy fénnyel (például zseblámpával) küldhető, és könnyebben megtanulható hallással vagy látással, mint olvasással. A hajókon tartózkodó matrózok Morse-kódos zseblámpával küldhetnek üzeneteket egyik hajóról a másikra.
A távíró elektromágneses jeleket használt az üzenet továbbítására, de nekünk nem kell beszereznünk egy Morze távírót azért, hogy üzenetet küldhessünk barátainknak, tanítványainknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése